Tegyünk meg mindent a korpa ellen házilag


Égető és viszkető fejbőr, ez sajnos nagyon sok mindenkinek ismerős lehet. Felmerül bennünk a kérdés, hogy lehet tenni valamit ez ellen? Természetesen nagyon sok megoldás létezik, amelyek között szerepelhetnek a korpa ellen házilag gyártott készítmények és kenőcsök, pakolások, de ugyanakkor a gyógyszeripari termékek is hatékonyak lehetnek. Sajnos gyakorta előfordulhat, hogy nagyon sokféle hatóanyaggal kell próbálkoznunk addig, ameddig rátalálunk az igazira.

Egy kifejezetten fontos dolog lehet, hogy nem szabad fukarkodnunk, amennyiben szeretnénk elérni valamilyen pozitív irányú változást. A minőségi anyagok gyakorta drágábbak lehetnek, de ennek ellenére minden pénzt megérhet, hogy többet ne kelljen folyamatosan kaparnunk a fejünket. A népi gyógyászat is ringbe száll a korpa ellen házilag létrehozható terápiákkal. A csalánlé áldásos hatásairól már hallhattunk, de ugyanakkor a citromos öblítés, valamint a kamillavirág is bevethető a siker érdekében. Nem szabad semmit sem kihagynunk, hiszen az egészségünk a tét.

Az sem elvetendő dolog, hogy a korpa ellen házilag, de egyszerre samponokkal is küzdjünk. A száraz típusú probléma ellen például van egy olyan recept, amikor tojásos pakolást kell olívaolajjal együtt készíteni. Az elvégzett szertartást követően az olajat egyszerűen kimoshatjuk a fejünkből korpásodás elleni termékkel. Felléphetünk a korpa ellen házilag, de amennyiben biztosra akarunk menni, érdemes lehet akár egy szakembert felkeresnünk. Egy bőrgyógyász olyan kezelést is javasolhat, ami idővel jobban beválhat, mint valamilyen, innen-onnan hallott receptúrák.

A vidéken élők számára a természet nagyon sok hatékony füvet és bogyót nyújthat. Amennyiben már minden megterem a kertünkben vagy az árokparton, akkor megérhet egy próbát, főként akkor, ha van bevált és hatékony recept a korpa ellen házilag. Egy csalántea nem sok bajt okozhat, ezért nyugodtan belevághatunk, mert még a szakirodalom is dicséri a magas szilíciumtartalmának köszönhető erősítő hatását. Legyünk alaposak a témában, és mindig informálódjunk, mielőtt cselekednénk.

Print Friendly, PDF & Email

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük