Öntöző rendszer a szép kertért

Az öntöző rendszer évről-évre szükségesebb


Akár a már meglévő kertet, akár a most tervezettet szeretné a tulajdonosa szépnek látni, számítani kell az időjárás viszontagságaira, többek között az egyre inkább elhúzódó forró nyarakra. Nem számít luxusnak napjainkban az öntöző rendszer kiépítése, hanem inkább alapkövetelmény.
Elsősorban az határozza meg a telepítés technikáját, hogy az adott terület milyen készenléti állapotban van. Minden körülményre vonatkoztatva megtalálható a tökéletes megoldás. Az öntöző rendszer iránti igény gyakori, már kialakult gyepkultúrák esetében is. Ebben az esetben a vezetékek vonala megvágásra kerül és az árkokat gyeptégla formájában emelik ki a szakemberek, hogy utána döngölő alkalmazásával vissza tudják helyezni.
Egyszerűbb a munkafolyamat akkor, amikor új területre kell telepíteni a csöveket, mert ilyenkor nem sérül a növényzet. Érdemes befektetni egy optimalizált öntöző rendszer kiépítésébe, mert a kánikula esetén hajnalban vagy késő este 2-3 óra locsolás előzhető meg vele, valamint ilyen módon arányosan jut el a megfelelő mennyiségű víz a szomjas növényzethez.
Tovább