fekvőfotel

Alvásra is alkalmas a fekvőfotel


Mi lehet egy fárasztó nap után a legnagyobb vágyunk, mint egy alapos pihenés? Van, aki ezt egy kellemes film megnézésének formájában képzeli el, míg más inkább csak aludna. Amennyiben az említett tevékenységeket össze akarjuk kombinálni, akkor abban a fekvőfotel sokat tud segíteni. Ez lehetőséget kínál arra, hogy tévézés után vagy közben álomba szenderüljünk. Biztosan volt már rá példa, hogy annyira elernyedtünk az ülőpozícióban, hogy már kedvünk sem lett volna felállni, hogy elsétáljunk az ágyig. Az is megeshetett, már több alkalommal, hogy abban a pozícióban szundítottunk el, ahogy a kedvenc sorozatunkat néztük.

A fekvőfotel összeköti a kellemest a hasznossal. Megteremti a vágyott feltételeket, nekünk csak élveznünk kell azokat. Ez főként abban nyilvánul meg, hogy pár mozdulattal olyan pozíciót vehetünk fel, mintha az ágyban lennénk. A háttámla közel a vízszintesig dönthető, a lábtámasz megemelhető. Mindez történhet motorikus úton vagy manuális beavatkozással. A fekvőfotel jelenléte az otthonunkban elengedhetetlen, főleg ha szeretjük az időnk jelentős részét egyedi relaxálással tölteni.

Ha nem kimondottan az alvás a cél, hanem csak a meditatív körülmények megteremtése, több olyan kényelmes fotel közül válogathatunk, amelyek már ránézésre fantasztikus élményt garantálnak. Maga a kialakítás sajátos. A gyártók szinte mindenre figyeltek, amit csak el tudunk képzelni. A masszív szerkezet mellett, a precíz működésre ugyanúgy. Elég egyetlen gombnyomás, hogy a lábtámasz ideális helyzetbe kerüljön. A kényelmes fotel még a kiszállásban is a segítségünkre van, ha igényeljük ezt a funkciót.

Gondoskodjunk a jelenlétéről a nappaliban, de esetenként még a hálóban sem kell mellőznünk. Formailag, szín-világában teljesen az igényeinkre szabhatjuk. Minden alkalom, amikor a kényelmes fotelben elnyújtózunk, új és páratlan élményeket garantál majd. Ne is álmodozzunk tovább, hanem rendeljük meg minél hamarabb, hogy rövid időn belül a gyakorlatban tapasztaljuk meg a képességeit! Az életünk egy új korszaka veszi kezdetét a kényelmes fotel beszerzésével ebben biztosak lehetünk!